screen

HANGOLÓ

Komplex személyiség- és képességfejlesztő foglalkozás ovisoknak mozgással, játékkal és zenével.

Miről szól a Hangoló?

A foglalkozás legfontosabb eleme a hallásfejlesztés és a hang-jel kapcsolat kialakítása, hiszen ez az alapja az írás-olvasás megtanulásának és az idegen nyelvek megtanulásának is. Emellett mozgásos, játékos feladatokkal, gyakorlatokkal észrevétlenül fejlesztjük a test- és térérzékelést, a testmozgást és persze nagy hangsúlyt kap a figyelem-, és a memóriafejlesztés is, mert ezekre is óriási szüksége lesz minden kisgyermeknek az iskolába kerülve.

  • Miért kell a hallást fejleszteni?

    Amikor arról gondolkozunk, vajon mennyire tudja majd gyorsan megtanulni a gyermekünk az írás-olvasást, igaziból nem is sejtjük, de a kézügyességen kívül bizony nagyon fontos szerepe van a folyamatban a jó hallásnak. Hiszen aki jól hallja a különbséget a hangok között, az sokkal hamarabb tudja helyesen kiejteni, majd leírni az adott hangot.
    Nem is beszélve arról, hogy igazán jól csak az tud megtanulni egy idegen nyelvet, aki pontosan hallja, hol és milyen hangzási, hanglejtési különbségek vannak az adott nyelvben a sajátjához képest, így képes lehet akár anyanyelvi szinten megtanulni más nemzetek nyelvét.

  • Mi az a hang-jel kapcsolat?

    Az írás-olvasás tanulása során az agyunk fantasztikusan sokat fejlődik, dolgozik. Olyan új, addig nem létező kapcsolatokat alakít ki, amelyek segítenek abban, hogy a hallott hangokat jelekké( =betűkké) tudjuk formálni, majd a leírt jeleket (=betűket) újra hangokká tudjuk alakítani, azaz megtanuljuk elolvasni a leírtakat.
    A Hangolón a hangmegfigyelésekkel és az azokhoz társított egyszerű jelekkel hihetetlenül gyorsan aktiválni tudjuk ezeket az agyi pályákat, és remekül elő tudjuk készíteni az írás-olvasás megtanulásának folyamatát, hogy amikor szükség lesz rá, már csak "bekapcsolni kelljen" a szükséges területeket. Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy verseny előtt az autók a bemelegítő köröket teszik: fontos a jó eredményhez, hogy megismerjék a pályát és bemelegítsék az autókat, hogy azután a versenyen minél gyorsabban, erőfeszítés nélkül száguldhassanak majd végig a cél felé.

  • Merre van az arra?

    A mai, elektronikus eszközökkel teli világban egyre kevesebbet játszanak "igazi" közösségi játékokat a gyerekek, és egyre többször problémát jelent az irányok és a saját testük, testrészeik pontos ismerete. Az idő kerekét nem kell visszafordítanunk, de ebben a modern világban tudnunk kell, hogy sokkal jobban oda kell figyeljünk arra, hogy kellő mennyiségű testi- és térézékeléses, mozgásos élményben, játékban legyen részük a gyerekeknek. Hiszen iskolába kerülve egyáltalán nem mindegy, hogy biztonságosan tudja-e egy gyermek, hogy melyik a bal vagy a jobb keze, mit jelent a térben valóságosan az, hogy valami előttem, mellettem, távol vagy esetleg fölöttem van. Ezért játszunk a Hangolón minden alkalommal olyan játékokat, amelyeken keresztül megtapasztalják, és ezáltal észrevétlenül meg is tanulják ezeket a fogalmakat.

  • Figyelem? Memória?
    Nem lesz probléma!

    Nehezen tud megülni egy helyben? Mindig valami hiperszuper fantasztikusan érdekes dolog kell ahhoz, hogy felfigyeljen rá? Sajnos egyre több gyermek küzd ezekkel a problémákkal. Még ha nem is ilyen szélsőséges a viselkedése, de minden mai gyermek ki van téve a felgyorsult világból jövő folyamatos ingereknek, így egyre nehezebb nekik lelassítani a tevékenységeiket, és elmélyülni valamiben. Az írás-olvasás megtanulása viszont hosszadalmas és elmélyült munkát kíván. Pláne a többi ismeret, amit majd még meg kell tanulnia felsőbb osztályokban. Mindehhez kitartó figyelemre és jó memóriára van szükség. Nem hagyhatjuk ki tehát a Hangolón sem az olyan játékokat, feladatokat, amelyek segítenek abban, hogy ezekkel se legyen majd gond az iskolában!

Jelentkezés a foglalkozásra: